Dimbleby: Az ingyenes piac öröknek tűnt, de Trump mindent megváltoztatott
Az 1974-es év emlékezetes időszak volt, amelyben az infláció emelkedése és a kereskedelmi szakszervezetekkel folytatott küzdelem dominálta a brit politikai életet. A kormány látszólag tehetetlen volt: ha szembeszálltak volna a bányászokkal, a sztrájkok leállíthatták volna az áramellátást, viszont ha engedtek volna és emelték volna a bérüket, az infláció az egekbe szökött volna. Ekkor érkezett a globális olajválság, amely teljes káoszba taszította a gazdaságokat, köztük Nagy-Britanniaét is. A kormány háromnapos munkahétet vezetett be, és gyakoriak voltak az áramkimaradások – sokszor figyelmeztetés nélkül merültünk sötétségbe. Úgy tűnt, a kormány egyszerűen azt várta el tőlünk, hogy tűrjük el ezt a helyzetet. Ekkor kezdtem el az BBC Panorama című aktuális eseményekkel foglalkozó műsorának vezetését, ahol sok időt töltöttünk a fenti problémák megvitatásával. Az emberek különféle ötletekkel álltak elő arról, hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Olyan javaslatok is elhangzottak, hogy a szakszervezetek feletti kontroll visszaszerzéséhez katonai puccsra lenne szükség.
A konzervatív politikus, Keith Joseph által javasolt ötlet, amely a szabadpiacról szólt, teljesen radikálisnak számított. Akkoriban még távol állt a mainstream gondolkodástól, Joseph a Panorama felvételén fáradtan fordult a stábhoz, hogy megkérdezze, értik-e, miről beszél. A szabadpiac azt jelentette, hogy Nagy-Britanniának el kellene távolodnia a második világháború utáni konszenzustól, amely szerint a kormánynak kellene irányítania a gazdaságot, és helyette a piacra kellene bízni a fejlődést. Ma, 2025-ben, amikor ez az ötlet már nem tűnik olyan radikálisnak, érdemes visszatekinteni arra, hogy az 1980-as években Margaret Thatcher kormányzása alatt milyen gyorsan vált a szabadpiac a valósággá, amelyet sokan öröknek hittek.
Donald Trump, az Egyesült Államok milliárdos üzletembere, aki nyilvánvalóan profitált a kapitalizmusból, most egy olyan helyzetet teremtett, ahol a szabadpiaci rendszer soha nem látott támadásokkal néz szembe. Felmerül a kérdés, hogy vajon a szabadpiac rendszere véglegesen megbukik-e. Thatcher reformjainak alapvető gondolata az volt, hogy a szabadpiaci kapitalizmus csak akkor működhet, ha sok ember közvetlen érdekeltséggel bír benne. Az átalakulás, amely az 1980-as évek végére Nagy-Britanniában zajlott, elképesztő volt: az állami cégek privatizálása révén 60 milliárd fontot gyűjtöttek be, és 15 millió brit állampolgár lett részvényes.
Thatcher és Ronald Reagan hasonló világnézettel bírtak, és Trump is kifejezte csodálatát irántuk, habár néhány kereskedelmi politikájukat nem támogatta. Thatcher meggyőződése volt, hogy az ország jobban jár, ha az állami szolgáltatások, mint például a víz, gáz és áram, kikerülnek az állam kezéből, és a szabadpiacra kerülnek. Az elképzelések között szerepelt, hogy a részvényeket nem csak nagyvállalatoknak vagy befektetőknek, hanem a brit lakosságnak is ajánlják. Az 1984 decemberében elindított British Telecom részvényei több mint kétmillió brit állampolgár kezébe kerültek. Thatcher hamar rájött, hogy a privatizáció nem csupán a kormányzati kontroll megszüntetéséről szól, hanem arról is, hogy a brit emberekből kapitalistákat formáljon.
Ez nem csupán gazdasági átalakulás volt, hanem kultúrájában is forradalmat hozott. Az emberek pénzhez való viszonya, a kormányhoz való viszonyuk és saját identitásuk újraértelmeződött. A Thatcher reformjainak köszönhetően az emberek lehetőséget kaptak arra, hogy részvényeket vásároljanak, míg 1986-ban a pénzügyi szolgáltatások piacának megnyitása lehetőséget adott arra, hogy a korábban zárt világba belépjenek.
A baloldalon sokan ellenezték a reformok elveit, de a jobboldalon is felmerültek aggályok a következmények miatt. James Goldsmith, aki korábban sikeresen vásárolt fel és alakított át cégeket, a 1994-es szenátusi bizottság előtt figyelmeztetett, hogy a szabadpiac alapelvei végzetes hibákat hordoznak magukban. Arra figyelmeztetett, hogy a maximális profit elérése érdekében a cégek elhagyják a hazájukat, ami végső soron a nyugati közösségek összeomlását eredményezi.
A globális piacok diktálta politika következményeként a brit ipar egyre inkább külföldre költözött, míg a helyi közösségek szenvedtek. A 2016-os Brexit szavazás is ezt a feszültséget tükrözte, ahol a legnagyobb elutasító szavazatok a leszakadó közösségekből érkeztek, akik úgy érezték, hogy a globalizáció nem működik számukra. A Thatcher által álmodott részvényesek nemzete mára kiábrándítóvá vált. Az állami szolgáltatók privatizálása után a költségek emelkedtek, míg a szolgáltatások romlottak, ami eltávolította a középosztályt a korábbi ígéretektől.
A szabadpiac eddigi legnagyobb kihívása előtt áll, amely nem a baloldali szocialisták részéről érkezik, hanem egy republikánus elnöktől, aki nem riad vissza a kapitalizmus támogatásától, de a protekcionizmus irányába tereli az országot. Ez a belső kihívás, amely a kapitalizmus szívében gyökerezik, rendkívül erőssé teszi a támadást, miközben a jövő irányát is kérdőjelezheti meg.
Ezeket is érdemes megnézni
Ötven évvel a háború után új amerikai kihívással néz szembe Vietnam – vámokkal
Rövid életű sportfelszerelések: az árak egyre magasabbra szöknek
